A nevemet még mindig kiáltották. A hang alapján nem tudtam beazonosítani, hogy ki lehet az. De a gondolat, hogy keresnek engem, megnyugtatott. Körülbelül két perce futhattam, amikor egy sötét alakot pillantottam meg. Miután az említett személy belépett a lámpafénybe, akkor láttam meg, hogy ki is volt az valójában. Key volt. Oda is rohantam hozzá, és egyből rávetettem magamat. Bárki lett volna itt, ugyan ezt csináltam volna vele is. Mikor észbe kaptam, hogy mit is csinálok, azonnal eltávolodtam tőle, és csak a cipőmet bámultam.
- N-ne haragudj! Nagyon megijedtem. - mentegetőztem.
- Semmi gond. De hol voltál és mit csináltál?
- E-eltévedtem, - dadogtam - és igazából elindultam haza felé, de nem volt ismerős egyik út sem, utána pedig, valahogy sikerült visszajutnom az iskolához. A telefonom is lemerült, úgyhogy segítséget nem tudtam hívni.
- Értem, de most már minden rendben van, úgyhogy ne aggódjál. - mosolygott rám Key.
Nagyon megnyugtatóak voltak a szavai. De volt valami, ami nem stimmelt. Így fel is tettem neki a kérdést.
- De honnan tudtad, hogy nem vagyok még otthon?
- Jonghyun felhívott engem és ő mondta. De azt, hogy ő honnan tudja, nem tudom.
- Én tudom. - pirultam bele a válaszomba, majd lehunytam a szemem, és folytattam - Ott lakunk náluk, legalábbis egy ideig.
A fiú nem szólt semmit, csak kikerekedett szemekkel bámult rám. Nem is csodálkoztam rajta, hiszen ha nekem mondták volna ezt és is le lennék döbbenve. A csöndet végül én törtem meg.
- Nagyon sajnálom, hogy nem mondtam el, de Jonghyun megkért rá. A suliban is ezért tett úgy mintha nem ismerne engem. Én pedig emiatt nem akartam neki gondot okozni, így hallgattam róla. Kérlek Key, ne szólj neki, hogy elmondtam, és másnak se.
- Nem haragszom, csak megdöbbentett ez az egész, de nem fogom elmondani neki, és senki más nem tudja meg. Legalábbis tőlem nem,úgyhogy ne aggódj. De most már ideje, hogy haza menj. Tudom hol lakik Jonghyun, gyere elkísérlek.
- Nagyon köszönöm.
Mielőtt elindultunk, Key rám tette a pulcsiját, ami jól jött, mert már nagyon fáztam. Az arcán csalódottságot láttam. Nem akartam, hogy miattam rosszban legyenek Jonghyunnal. A haza felé vezető út csendben telt. Key nem szólt egy szót sem, én meg nem mertem. Furdalt a lelkiismeret, amiért megbántottam. Már csak arra eszméltem fel, hogy a kapu előtt állunk.
- Köszönöm szépen, hogy elkísértél.
- Igazán nincs mit. Holnap találkozunk. Szia.
- Rendben. Szia.
Megvártam míg Key elfordul a sarkon és csak az után léptem be a kapun. Vajon mit érezhet most? Elég rosszul érinthette, hogy eltitkoltuk előtte Jonghyunnal, hogy együtt kell élnünk. Míg én ezen agyaltam addig felsétáltam a bejárati ajtóhoz. Azonnal ki is nyitottam, hiszen minél előbb megakartam nyugtatni a családtagokat és persze azért is, hogy gyorsan átmelegedjek. Egyre rosszabbul kezdtem magam érezni, de ahogy minden mást, ezt is igyekeztem eltitkolni. Amikor megláttak, akkor ahjumma volt az első aki megölelt, majd utána apa követte a példáját, végül ahjussi is odajött, de ő csak annyit mondott, hogy "Jó, hogy most már itthon vagy". Valaki hiányzott, aki nem más volt mint Jonghyun. Amikor ahjumma meglátta, hogy cikázik a szemem körbe a lakásba, tudta, hogy kit is keresek. Rögtön megragadta a telefonját és tárcsázni kezdett. A szavaiból azt szűrtem le, hogy Jonghyun még mindig keres engem. Ezután én felmentem a szobámba, majd a fürdőbe igyekeztem, és csak egy forró fürdőre vágytam. Körülbelül negyed órát voltam bent a fürdőben, nem akartam túlzásba vinni. Mikor kiléptem a fürdőszobából Jonghyunnal találtam szembe magam.
- Látom épségbe haza értél - mondta ezt kifejezéstelen arccal.
- Igen. - nem jött ki más hang. Nem akartam Key-t belekeverni, hiszen szinte egyből leesne neki, hogy tud mindenről. Ő sem ostoba.
- Amúgy jól vagy? Nagyon piros az arcod.
- Igen? Pedig jól vagyok - hazudtam. Egyáltalán nem voltam jól.
- Jó. Akkor én most bemegyek a szobámba. - már fordul is el a szobája felé.
- Várj! Hallottam, hogy egészen eddig engem kerestél, és szeretném megköszönni. Szóval, köszönöm.
Erre csak bólintott egyet, de nekem már ez is nagyon jól esett hiszen ez volt az első olyan beszélgetésünk, ahol egy kicsit emberibben viselkedett és nem egy bunkóként. Beléptem én is a szobámba és az ágyamon megláttam Key pulcsiját, amit akkor tett rám mikor haza fele kísért. Visszaakartam menni a fürdő szobába, hogy kimossam, de Jonghyun pont akkor zárta magára a fürdő ajtaját, így csak egy fogasra akasztottam fel. Ezután már csak a puha, meleg ágyamra vágytam, ami hívogatott engem.
***
Mikor felkeltem az ébresztőm hangjára, egyből magamra húztam a takarót, és azt kívántam, hogy még öt percet hadd kapjak. Viszont elsietni sem akartam a készülődést, úgyhogy végül kikeltem az ágyból. Abban a pillanatban amikor felálltam visszahuppantam az ágyba, és csak azt éreztem, hogy nincs semmi erő bennem és a fejem is iszonyatosan fáj. Pár percig így maradtam, majd erőt vettem magamon és odaültem a fésülködő asztalomhoz. Amikor belenéztem a tükörbe valahogy nem tudtam csodálkozni a látványomon, hiszen úgy néztem ki, ahogy éreztem magam. Végül, hogy eltüntessem a rusnya kinézetem, felvittem egy kis sminket, a hajamat pedig felkötöttem. Ezzel elmondhattam, hogy valahogy legalább már kinézek. Ezután az öltözékem jött, amit hamar kiválasztottam, mert csak egyik ruhadarabtól nyúltam a másikig. Az eredmény végül ez lett.
Ami még kellett a suliba azt gyorsan beszórtam a táskámba, és utána mentem is le egyenesen a konyhába. Senki nem volt lent, csak egy cetli volt a hűtőn amit ahjumma írt.
" Mimi! El kellett utaznom egy pár napra. Készítettem nektek reggelit, és csomagoltam ebédet, amit ott hagytam a pulton. Gondolom, hogy Jonghyun még nem kelt fel, úgyhogy légyszíves rángasd ki az ágyból. Legyen szép napotok! :)"
Hihetetlen mennyire ismeri a szöszit, hiszen még mindig fent horpaszt. Igaz, hogy a fia, de akkor is. Gyorsan visszafutottam az emeletre, hogy felkeltsem, de mire felértem az ajtó kinyílt és Jonghyun lépett ki rajta, aki egy hatalmas ásítás közepette beletúrt a hajába. Én meg szokás szerint csak ámultam és bámultam, de ezúttal nem voltam egyedül. Jonghyun is megtorpant az ajtóban.
- Jó reggelt! Látom magadtól is sikerült felkelned. Ha elkészültél akkor gyere le reggelizni.
- Ömm.. Oké.
A válaszát megvártam, majd megfordultam a lépcsőn, de ezzel együtt meg is szédültem. Még jó, hogy azonnal megkapaszkodtam a korlátba, mivel így nem lehetett észrevenni és el se estem. Lefele már lassabban mentem a lépcsőn. Már csak a reggeli várt rám mielőtt elindulok. Jonghyun, nem sokkal később társult hozzám, így nagyjából egyszerre fejeztük be az evést. Reggeli után odaadtam Jonghyunnak a csomagolt ebédet, és én azzal ki is mentem az előszobába felvenni a cipőmet.
- Hé, várj! Elkísérlek, nehogy az történjen, mint tegnap. De nehogy azt hidd, hogy miattad teszem. Nem szeretném, ha anyám aggódna.
- J-jó. Köszönöm.
- Siess már.
Nem hittem a fülemnek. Komolyan elkísér? Ennek agyára ment valami az tuti. Igaz, nem egymás mellett mentünk, de nekem már az is elég volt, hogy nem tévedtem el. Odaértünk a parkhoz, ahol tegnap este Key megtalált. A kezembe lévő szatyrot szorongattam, amiben Key pulcsija volt. Előre féltem, hogy mi lesz amikor találkozunk vele. Nem akartam senkinek se gondot okozni, de minél előbb vissza kell adnom neki a ruhadarabot.
Mikor beértem az osztályba, csak lehajtott fejjel ballagtam a helyemre. Az előttem lévő széken még nem volt semmiféle cucc, tehát Key még nem érkezett meg. Becsöngettek. Az első óra az osztályfőnökkel volt. Nem csináltunk az órán semmit, vagy csak én nem figyeltem oda. Csak bámultam ki az ablakon. Mikor véget ért az óra, akkor mindenki rohant kifelé a teremből, hiszen a tesi következett. Engem már csak a lábaim vittek, bár azt nem tudom, hogy hogyan. Gyorsan átöltöztem, majd bementünk a terembe. Mielőtt a tanár elkezdte volna az órát szólt, hogy vegyünk fel egy pulcsit, mert kint fogunk bemelegíteni. Remek. Nem tudtam, hogy mi hiányzik még.
- Kezdjük a bemelegítést egy kis futással, úgyhogy mindenkinek van tíz köre a pályakörül. A fiúk elől a lányok pedig mögöttük. Oh és még valami. Az utolsót nem előzheti meg az első. Próbáljatok meg egy tempót diktálni.
Én zártam a sor végét. Próbáltam tartani az előttem lévő tempóját, de úgy a második körnél eléggé lemaradtam. Egyre jobban szédültem és nagyon levert a víz. Már mögöttem beszólogattak, hogy menjek már gyorsabban, de teljesen kikapcsolt az agyam. Kis idő elteltével már a hangokat sem hallottam meg, a lábaim egyre nehezebbek lettek, míg végül teljesen elborított a sötétség.
Ez egy rövidebb fejezet lett, de remélem tetszik. :))
Nagyon örülnénk neki, ha írnátok nekünk véleményt :)
" Mimi! El kellett utaznom egy pár napra. Készítettem nektek reggelit, és csomagoltam ebédet, amit ott hagytam a pulton. Gondolom, hogy Jonghyun még nem kelt fel, úgyhogy légyszíves rángasd ki az ágyból. Legyen szép napotok! :)"
Hihetetlen mennyire ismeri a szöszit, hiszen még mindig fent horpaszt. Igaz, hogy a fia, de akkor is. Gyorsan visszafutottam az emeletre, hogy felkeltsem, de mire felértem az ajtó kinyílt és Jonghyun lépett ki rajta, aki egy hatalmas ásítás közepette beletúrt a hajába. Én meg szokás szerint csak ámultam és bámultam, de ezúttal nem voltam egyedül. Jonghyun is megtorpant az ajtóban.
- Jó reggelt! Látom magadtól is sikerült felkelned. Ha elkészültél akkor gyere le reggelizni.
- Ömm.. Oké.
A válaszát megvártam, majd megfordultam a lépcsőn, de ezzel együtt meg is szédültem. Még jó, hogy azonnal megkapaszkodtam a korlátba, mivel így nem lehetett észrevenni és el se estem. Lefele már lassabban mentem a lépcsőn. Már csak a reggeli várt rám mielőtt elindulok. Jonghyun, nem sokkal később társult hozzám, így nagyjából egyszerre fejeztük be az evést. Reggeli után odaadtam Jonghyunnak a csomagolt ebédet, és én azzal ki is mentem az előszobába felvenni a cipőmet.
- Hé, várj! Elkísérlek, nehogy az történjen, mint tegnap. De nehogy azt hidd, hogy miattad teszem. Nem szeretném, ha anyám aggódna.
- J-jó. Köszönöm.
- Siess már.
Nem hittem a fülemnek. Komolyan elkísér? Ennek agyára ment valami az tuti. Igaz, nem egymás mellett mentünk, de nekem már az is elég volt, hogy nem tévedtem el. Odaértünk a parkhoz, ahol tegnap este Key megtalált. A kezembe lévő szatyrot szorongattam, amiben Key pulcsija volt. Előre féltem, hogy mi lesz amikor találkozunk vele. Nem akartam senkinek se gondot okozni, de minél előbb vissza kell adnom neki a ruhadarabot.
Mikor beértem az osztályba, csak lehajtott fejjel ballagtam a helyemre. Az előttem lévő széken még nem volt semmiféle cucc, tehát Key még nem érkezett meg. Becsöngettek. Az első óra az osztályfőnökkel volt. Nem csináltunk az órán semmit, vagy csak én nem figyeltem oda. Csak bámultam ki az ablakon. Mikor véget ért az óra, akkor mindenki rohant kifelé a teremből, hiszen a tesi következett. Engem már csak a lábaim vittek, bár azt nem tudom, hogy hogyan. Gyorsan átöltöztem, majd bementünk a terembe. Mielőtt a tanár elkezdte volna az órát szólt, hogy vegyünk fel egy pulcsit, mert kint fogunk bemelegíteni. Remek. Nem tudtam, hogy mi hiányzik még.
- Kezdjük a bemelegítést egy kis futással, úgyhogy mindenkinek van tíz köre a pályakörül. A fiúk elől a lányok pedig mögöttük. Oh és még valami. Az utolsót nem előzheti meg az első. Próbáljatok meg egy tempót diktálni.
Én zártam a sor végét. Próbáltam tartani az előttem lévő tempóját, de úgy a második körnél eléggé lemaradtam. Egyre jobban szédültem és nagyon levert a víz. Már mögöttem beszólogattak, hogy menjek már gyorsabban, de teljesen kikapcsolt az agyam. Kis idő elteltével már a hangokat sem hallottam meg, a lábaim egyre nehezebbek lettek, míg végül teljesen elborított a sötétség.
Ez egy rövidebb fejezet lett, de remélem tetszik. :))
Nagyon örülnénk neki, ha írnátok nekünk véleményt :)
