Reggel nehezen vettem rá magam, hogy kikeljek az ágyból. Fáradt voltam és fájt a fejem is, mintha nem aludtam volna semmit egész éjjel. Gyorsan letudtam a reggeli teendőket, aztán lesétáltam a konyhába, ahol már ahjumma csinálta a reggelit.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Jó reggelt Mimi - köszönt nekem vissza egy hatalmas mosoly kíséretében. - Hogy aludtál? Remélem kényelmes volt az ágyad.
- Köszönöm szépen nagyon jól aludtam, és nagyon kényelmes volt az ágyam is - kénytelen voltam most füllenteni, hiszen azt még se mondhattam neki, hogy rosszul aludtam, bár az ágy az tényleg kényelmes.
- Ennek nagyon örülök.
- Apáék már elmentek?
- Igen, nagyjából egy órája.
- Segíthetek valamiben? - kérdeztem.
- Nem kell köszönöm, inkább megtennéd, hogy Jonghyunt felkelted? Reggelenként elég nehezen ébred.
- Persze.
- Köszönöm.
Fel is mentem szólni a szőkeségnek. Késésben nem voltunk, de ha tovább aludna még a végén abban lennénk. Többször is kopogtam, ám választ nem kaptam így benyitottam és csak egy halk 'Elnézést' hagyta el a számat. Ahogy kinyitottam az ajtót és megláttam el is felejtettem a tegnap estét. Azt ahogyan beszélt és amit mondott nekem. Ki volt takarózva és csak egy szál alsónadrág volt rajta. Azt hittem menten elalélok a látványtól. Olyan szép kidolgozott teste van, ráadásként pedig ott volt előttem az alvó arca. Párszor megszólítottam őt, és az álomszuszék nagy nehezen, de felébredt. Vagyis inkább riadt. Rögtön magára húzta a takaróját, miközben a szeme egyre csak villámokat szórt.
- Hát te meg mi a francot csinálsz itt? - kérdezte ingerülten.
- Anyukád kérte, hogy keltselek fel. - feleltem dühösen. Ez a fiú pillanatok alatt képes kihozni a sodromból. Nem akarom elhinni, hogy tényleg ilyen a személyisége.
- Jó, megvolt. Most pedig kimennél? Szeretnék átöltözni.
- Megyek már! Lehet ezt normálisan is kérni.
Ezután fogtam magam és meg sem várva, hogy mond-e még valamit kirohantam a szobából. Most már biztosra vehetem, hogy utál engem. Legalábbis az előző mondatából, valamint a tegnap estéből is úgy tűnt. Inkább visszasétáltam a konyhába ahjummához, aki már meg is terített nekünk. Nem sokkal rá Jonghyun is lejött. Gyorsan megreggeliztünk és indulásra készen is voltunk.
- Anya, elmentem - köszönt el a szőkeség.
- Jaj, fiam, menjetek együtt Mimivel. Végül is ez az első napja és nem ismeri a környéket és az iskolát. - A fiú erre csak fintorgott egyet.
- Jó -felelte az ahjummának, majd rám mordult. - Akkor gyere már!
- Viszlát. -köszöntem el ahjummától.
- Legyen szép napotok!
Annyira kellett sietnem a loholó fiú után, hogy a környezetet meg sem tudtam figyelni. Ezzel nem is lenne nagy gond, ha tudnék normálisan tájékozódni. Kiskorom óta nagyon könnyen el tudok tévedni, főleg ha az a hely ismeretlen. Ezért apa sose engedett el egyedül sehova, ahol még nem jártam. Jonghyun eléggé lehagyott ezért utána kellett kiáltanom.
- Jonghyun! Hé, várj már egy kicsit!
- Figyelj, azt hiszem elég érthető voltam tegnap este! Mondtam...
- Tudom, tudom - szakítottam félbe. - Hagyjalak békén. Ne aggódj így is lesz. Nem fogok hozzád szólni, bár nem tudom ezt mivel érdemeltem ki, ahogy azt sem, hogy miért vagy velem ilyen bunkó. Tudtommal semmit sem követtem el ellened, de mindegy. Nem is ezért állítottalak meg, hanem azért, mert nem tudom merre kell mennem. Illetve szeretnélek megkérni, hogy a szüleink előtt próbálj meg normálisan viselkedni velem, ne kelljen aggódniuk.
- Igazad van, ennyit megtehetünk, hogy ne aggódjanak. Ezzel az együtt mennéssel kapcsolatban meg tényleg csak most kísérlek el, de még a suli előtt szétválunk. Nah menjünk.
- Köszi.
Megmondom őszintén, nem igazán esett jól, hogy ezt így intéztük el, de legalább a szülőknek -és itt főleg az anyukáját értem bele- nem kell aggódniuk. Körülbelül negyed óra alatt odaértünk a sulihoz, ahol gyorsan elváltunk, bár nem igazán tűnhetett úgy, mintha együtt mennénk, mivel ő előttem volt legalább öt méterrel. Először az igazgatóiba kellett mennem, hogy megtudjam az órarendemet, és ebben a portás volt segítségemre, mivel Jonghyun már el is tűnt a szemem elől. Hát nem könnyen, de megtaláltam. Be kopogtam, majd egy 'Tessék' után be léptem.
- Jó napot! Park Mimi vagyok, az új diák.
- Jó napot! Már vártuk önt. Rá is térnék rögtön a lényegre. Maga a 3/D osztályba fog járni. Itt az órarendje. Az osztály terme a harmadik emeleten van. Szerintem könnyen megtalálja. Siessen, mert az első órája lassan kezdődik, és az az osztályfőnökével lesz.
- Rendben, köszönöm. Viszlát.
Elég gyorsan elhadarta a dolgokat, bár csodálkozni nem csodálkozok mivel elég későn értem be. Most már csak az osztálytermet kell megtalálnom lehetőleg minél előbb. Nagyon féltem, hogy, miként fogadnak az új osztálytársaim. Mikor felértem a harmadik emeletre már láttam is melyik lesz az én termem. A tanárral egy időben értem oda az ajtóhoz.
- Jó napot kívánok! Maga lenne az új diák? Még nem láttam az iskolában.
- Igen. Jó napot! Park Mimi vagyok.
- Jól van, akkor menjünk is be. - Ő ment elől én pedig csak követtem. - Jó napot kívánok mindenkinek! Szeretném maguknak bemutatni az új osztálytársukat. Kérem mutatkozzon be.
- Sziasztok, Park Mimi vagyok - mondtam, kicsit lehajtott fejjel.
- Jól van. Kérem foglaljon helyet a hátsó padsorban, az ablak mellett. Az lesz a maga helye.
Ahogy mentem hátra fele, éreztem magamon a sok kíváncsi tekintetet, ami rám szegült, és mielőtt odaértem volna az asztalomhoz meglepődve veszem észre, hogy Jonghyun is ebbe az osztályba jár, ráadásul még mellette is kell ülnöm. Nem tudtam hirtelen, hogy ugráljak örömömben, vagy a hajamat tépjem ki. Az érzéseim vegyesek voltak iránta. El akartam kerülni, hogy jobban megutáljon, de így, hogy osztálytársak lettünk, ráadásul egymás mellett is ülünk, félek, hogy nehezen fog menni. Miért pont mellé kellett ültetnie? Egész órán szorongtam emiatt. Hála az égnek azért hamar el is telt. Amint kicsöngettek egy páran le is támadtak, és elkezdtek kérdezősködni. Az osztály nagy része Jonghyun meg az előttem ülő köré gyűlt.
Ahogy mentem hátra fele, éreztem magamon a sok kíváncsi tekintetet, ami rám szegült, és mielőtt odaértem volna az asztalomhoz meglepődve veszem észre, hogy Jonghyun is ebbe az osztályba jár, ráadásul még mellette is kell ülnöm. Nem tudtam hirtelen, hogy ugráljak örömömben, vagy a hajamat tépjem ki. Az érzéseim vegyesek voltak iránta. El akartam kerülni, hogy jobban megutáljon, de így, hogy osztálytársak lettünk, ráadásul egymás mellett is ülünk, félek, hogy nehezen fog menni. Miért pont mellé kellett ültetnie? Egész órán szorongtam emiatt. Hála az égnek azért hamar el is telt. Amint kicsöngettek egy páran le is támadtak, és elkezdtek kérdezősködni. Az osztály nagy része Jonghyun meg az előttem ülő köré gyűlt.
- Szia Mimi! - fordult hátra az előttem ülő, és köszönt oda nekem.
- Szia!
- Nem ismersz meg, mi? - Nagy szemekkel, értetlenül néztem rá.
- N-ne haragudj, de nem - dadogtam.
- Kim Kibum vagyok. Egy suliba jártunk egy darabig még általánosba, csak elköltöztünk ide és itt folytattam tovább a sulit.
- Key?
- Igen. Látom azért még emlékszel. Annyira örülök, hogy idejársz suliba, de hogy-hogy ideköltöztetek, és mikor?
- Én is nagyon örülök, végre egy ismerős arc is van itt. Hosszú lenne elmesélni, és én sem nagyon tudom, hogy mi van, de amúgy tegnap költöztünk ide.- Tényleg nagyon örültem, hogy Key itt van. Régen jól kijöttünk egymással, és sokat játszottunk, bár annak már minimum tíz éve, de akkor is. - Ne haragudj, hogy nem ismertelek meg, de nagyon sokat változtál, férfiasabb lettél -gúnyolódtam egy kicsit vele.
- Semmi gond, én is a neved alapján ismertelek ám meg. Nagyon csinos lettél azóta. Már nem hordod két copfba a hajadat, így nem tudom többet húzkodni.
- A hajhúzogatás nem tartozott a szép emlékek...
- Hé Key! - szakított félbe egy ismerős hang. Jonghyun volt az. - Te ismered őt?
- Igen, régen ugyanott laktam ahol ő és egy suliba jártunk. Mondhatni legjobb barátok voltunk -felelte Key Jonghyunnak. -Tényleg, Mimi, hadd mutassam be neked a legjobb barátomat, Jonghyunt.
Legjobb barátok? Pont vele? Az az érzésem támadt, hogy ez még nem a hab volt a tortán...
- Hmm.. - ennyit nyögött oda. Nem mintha többre számítottam volna, na de, hogy csak ennyi! komolyan mondom, idő előtt kikészülök a sráctól.
- Ne is törődj vele! Ő már csak ilyen, ne vedd magadra, mert nem csak veled ilyen, hanem a legtöbb lánnyal. - A mondat utolsó felét Key már csak odasúgta, hogy Jonghyun meg ne hallja. De azért megeresztett egy szívdöglesztő mosolyt. Így már értettem, miért áll körülöttünk annyi lány.
- Hé srácok! Nem ülünk be suli után valahova? - kérdezte az egyik lány a két fiútól.
- Felőlem oké - felelte Key - Jonghyun?
- Nekem mindegy, nem izgat a dolog.
- Akkor ezt igennek veszem. - Totál oda volt a csaj meg vissza. A vinnyogásától legszívesebben a falat kapartam volna.
- Mimi ugye te is eljössz? - kérdezte tőlem Key.
- Nem tudom, nem nagyon akarok zavarni.
- Nah Mimi!- nyaggatott a fiú. - Ne butáskodj, már miért zavarnál?
- Jó rendben - egyeztem végül bele.
- Remek - mosolygott rám ismét a fiú.
A szünetnek hamar vége volt és a csengő hangjával egy időben megjelent a tanár. A többi szünetben Key-vel nosztalgiáztunk, miközben Jonghyun unottan maga elé bámult. Az utolsó óra után beleszórtam a táskába a cuccaimat, miközben Key felém fordult, hogy a terem előtt megvárnak. Már épp ott akartam hagyni a padot, mikor két lány elém állt.
- Miminek hívnak igaz?
- Igen, miért?
- Keresett az osztályfőnök. Azt mondta, hogy valamit meg akar még veled beszélni.
- Oké, akkor mindjárt jövök. Szólnátok a srácoknak, hogy sietek? - Egyenesen a tanárihoz rohantam, az osztályfőnökhöz.
- Lányok!
- Igen Key?
- Mimi hova sietett ennyire?
- Jah, igen. Azt mondta, hogy nem akar velünk jönni és inkább hazamegy.
- Mi? Ez most komoly? Beszélek vele.
- Ne! Ha nem akar jönni ne erőltessük rá.
***
Bekopogtam a tanáriba, és szerencsémre az osztályfőnök jött ki.
- Mit szeretne kisasszony, gondja akadt?
- Nem tanár úr, a lányok azt mondták, hogy beszélni szeretne velem.
- Ez csak valami félreértés lehet, nem kerestem önt.
- Bizonyára, elnézést a zavarásért.
A tanár vissza is vonult, én pedig ott álltam zavartan az ajtó előtt. Megszólalt a csengő mire ijedten az órámra pillantottam.
- Jaj, sietnem kell, ne várjanak rám sokat.
Mire visszaértem a teremhez a többieknek már hűlt helye volt. Ki lestem az utcára néző ablakon és még épp láttam, ahogy befordulnak a többiek a sarkon. Versenyzőket megszégyenítő futással iramodtam utánuk, hátha utol érem őket, de mire eljutottam a sarokig már eltűntek szem elől. Nem maradt más, minthogy haza menjek. Azt tudtam, hogy itt hol kell elfordulni, de utána már túlságosan egyformák voltak az épületek és bekövetkezett az amitől a legjobban féltem. Eltévedtem.
Órákig mászkáltam az épületek között, de nem láttam semmit ami ismerős lett volna. Valahogy visszakeveredtem az iskolához. Beletörődve, hogy egyedül nem találok haza, átsétáltam a szemközti parkba és leültem egy padra. Mivel nem ismertem még az új címünket nem tudtam segítséget kérni senkitől, meg amúgy is ciki lett volna, hogy nem találok haza. Már majdnem teljesen sötét volt, a hasam is korgott, a telefonom lemerült, és kezdtem kétségbe esni. Mégsem mertem elindulni semerre, hátha valaki értem jön.
Órákig mászkáltam az épületek között, de nem láttam semmit ami ismerős lett volna. Valahogy visszakeveredtem az iskolához. Beletörődve, hogy egyedül nem találok haza, átsétáltam a szemközti parkba és leültem egy padra. Mivel nem ismertem még az új címünket nem tudtam segítséget kérni senkitől, meg amúgy is ciki lett volna, hogy nem találok haza. Már majdnem teljesen sötét volt, a hasam is korgott, a telefonom lemerült, és kezdtem kétségbe esni. Mégsem mertem elindulni semerre, hátha valaki értem jön.
***
- Megjöttem.
- Szia drágám! Milyen napod volt? Már megint miért ilyen későn jössz haza?
- Nyugi, a többiekkel tanultam a könyvtárban.
- Véletlenül Mimi nem volt veletek?
- Nem, azt mondta, hogy hazajön.
- Hát itthon nincsen. Te jó ég, ugye nincs semmi baja? Lehetséges, hogy eltévedt?
- Hívd fel, aztán kérdezd meg tőle!
- Igaz. - Gyorsan előkapta a telefonját Yun Seo. - Nem elérhető. Most mit csináljunk? Nem is ismeri még a környéket és már sötét van.
- Jól van, ne aggódj már annyit, megkeresem. Te meg maradj itthon hátha hazajön.
- Jó. Addig szólok apádnak meg Geum Woonak is, hogy mi történt.
***
Mire teljesen besötétedett, a szél is feltámadt, és kezdtem nagyon fázni. Hirtelen valami rácsöppent az arcomra. Letöröltem a kezemmel, hogy megnézzem, hogy mi az. Egy vízcsepp. Ismét az arcomra csöppent egy. Lassan szemerkélni kezdett az eső.
- Mimiiii! - Meghallottam a nevemet. Legalábbis azt hittem, hogy azt, de mivel nagyon halk volt nem voltam benne biztos. Majd újra meghallottam, ezúttal kicsit hangosabban. Mikor kivehető volt, hogy valóban engem keresnek, elindultam a hang irányába.
- MIMIIII!
