Az én nevem Park Mimi és épp költözködünk apu főnökéhez, aki kisegít minket egy ideig. Nekem egyáltalán nem tetszik az ötlet, de leginkább az bánt, hogy sulit kell váltanom és a barátaim is itt maradnak. De mit tehetnék? Természetesen a valódi okot, nekem nem árulták el. Tipikus.
Sietnem kell, mert tuti, hogy nemsokára felszól, hisz lassan indulnunk kell. Az utolsó dobozommal a kezemben még körbe pillantok a régi szobámban, mikor meghallom apa hangját.
Sietnem kell, mert tuti, hogy nemsokára felszól, hisz lassan indulnunk kell. Az utolsó dobozommal a kezemben még körbe pillantok a régi szobámban, mikor meghallom apa hangját.
- Mimi, összepakoltál már mindent? Lassan indulnunk kellene, mert nem 2 perc lesz mire odaérünk és várnak minket vacsorára. Nem bánthatjuk meg őket, időben oda kell érnünk! - oktatott ki apa.
- Már megyek is - nyugtattam meg és már szaladtam is ki a kocsihoz az utolsó dobozommal.
- Még ez az egy van? - kérdezte.
- Igen. Nincs már semmi a szobámban.
- Ne aggódj, nagyon meg fogod szeretni azt a helyet és lesznek majd új barátaid is. Amúgy is visszalátogatunk még ide csak nem suli időben.
- Értem apa.
Hála az égnek nem folytatta tovább, hanem ennyivel abba maradt a beszélgetésünk. Körülbelül negyed óra múlva már minden a kocsiban volt, beleértve minket is.
- Most van negyed hat, úgyhogy időben oda fogunk érni.
- Rendben.
***
Úgy is volt ahogy apa mondta, nem sokkal hat előtt ott is voltunk a ház előtt. Mit ne mondjak így kintről nézve is elég nagy volt a ház, a telek meg ki tudja hol ért véget. Nem mondhatnám, hogy túlzottan meglepődtem rajta, hisz apa főnöke még is csak egy vállalat vezetője. Én a kocsi előtt várakoztam míg apa becsöngetett és nem sokára ki is jött egy ahjussi.
- Geum Woo már itt is vagytok? - kérdezte ahjussi.
- Bizony. Könnyen idetaláltunk és nem volt nagy forgalom. Hadd mutassam be a kislányomat.
- Apa! Nem vagyok kislány! - duzzogtam.
- Igaz. Nem sokára betöltöd a tizennyolcat, úgyhogy már felnőtt leszel. - gúnyolódott apa.
- Jaj Apa! Jó estét, Park Mimi vagyok - köszöntem ahjussinak.
- Szia, Én Kim Tae Yang vagyok. Apád nem is említette, hogy ennyire szép lánya van. Na, de ne is húzzuk tovább az időt. Menjünk be, bemutatlak titeket a feleségemnek. Egyelőre csak neki, mivel a fiam még nincs itthon.
Fia? De jó, hogy apával ilyen sokat beszélgetünk, hogy még ezt is csak most tudtam meg. Nah mindegy, azt hiszem ezentúl semmin, de tényleg semmin nem fogok meglepődni.
Ahogy beértünk a kapun szinte végig jobbra és balra mozgattam a fejemet egészen a bejárati ajtóig. Mázlim volt, hogy még nem sötétedett, különben ezt a látványt csak holnap reggel láttam volna először, és erről jobb nem lemaradni. Nagyon szép rendezett a kertjük. Csodaszép virágokkal, fákkal.
Amint beléptünk a házba megpillantottam a nappalit, a konyhába és az étkezőbe vezető utat, valamint a lépcsőt, ami a felső szintre vezetett.
- Drágám, gyere! - kiáltotta el magát ahjussi.
- Jövök - hallatszott egy női hang, melyhez kicsivel később egy alacsony alkatú ahjumma társult - már itt is vagyok.
- Ő itt a feleségem.
- Sziasztok, már nagyon vártunk titeket. Yun Seo vagyok. Sokat hallottam már rólatok - mutatkozott be ahjumma.
- Nagyon örülünk a találkozásnak. Én Geum Woo vagyok, ő pedig a lányom Mimi - mutatott felém apa.
- Jó estét.
- Most, ha nem haragszotok, visszamegyek a konyhába, nem akarom, hogy leégjen a vacsora. Nem sokára ehetünk is - mondta ahjumma.
- Előtte még gyorsan pakoljuk be a szobátokba a cuccotokat, utána legalább nem lesz vele gondunk.
- Azután pedig gyertek enni is! - Erre egy hangos 'Rendben' volt a válasz ahjussitól.
Kimentünk, hogy behozzuk a csomagjainkat a kocsiból. Az autóhoz sétálva láttam egy szőke srácot aki erre fele sétált. Elkezdtük kivenni a cuccokat, de amint észre vette ahjussi a szőke srácot, odaköszönt neki, mire én ledöbbentem.
- Szia fiam, mért csak most jössz haza? - kérdezte ahjussi.
- Szia apa. Ömm... a többiekkel voltam.
- Jól van. Bemutatom nektek a fiamat. Gyerünk, mutatkozz be és légyszíves segíts nekünk cipekedni. Róluk meséltem, egy darabig velünk fognak élni.
- Jó estét, Kim Jonghyun vagyok! Örülök a találkozásnak.
- Szia, én Geum Woo vagyok és ő pedig itt a lányom - köszönt apa a szőke fiúnak. - Gyerünk te is mutatkozz be! - szólt rám.
- Szia Park Mimi vagyok. - Erre csak bólintott egyet.
- Örülnék, ha jóban lennétek, mivel holnaptól ugyan abba a suliba fogtok majd járni. Jonghyun, segíts majd Miminek.
Megmondom őszintén amikor megláttam Jonghyunt a szívem kihagyott egy ütemet. Azt hiszem, ez amolyan 'Első látásra beleszerettem sztori'. Az egész kinézete - a haja, a szemei - úgy ahogy volt, lenyűgözött engem. A pakolást sajnos hamar befejeztük, pedig szívesen nézegettem volna még Jonghyunt. Pár perccel később már a vacsora asztalnál ültünk.
- Hát drága barátom, érezzétek magatokat otthon, de elég is a szóból, együnk!
- Köszönünk szépen mindent.
Más nem is hangzott el a vacsora közben. Miután végeztünk, a szülők leültek még beszélgetni, de előtte ahjumma rászólt Jonghyunra, hogy mutassa meg a szobámat. A srác nem szólt egy szót sem, csak megindult felfele a lépcsőn. Jobbra fordult, egy kis beugróba, ahol szemben volt egy ajtó, kitárva. Ez volt a fürdőszoba, hisz eléggé feltűnő kád állt a sarokban. A fürdőtől jobbra és balra is állt egy ajtó. A bal oldali kilincsére helyezte Jonghyun az egyik kezét, a másikkal meg unottan mutatott a jobb oldali ajtóra.
- A tied. - Aztán, mintha megszűntem volna létezni, már be is lépett a saját szobájába, és becsapta maga mögött az ajtót.
Egy sóhaj kíséretében beléptem a saját szobámba, és körülnéztem. A lábam belesüppedt a puha, orgona lila szőnyegbe. Szemközt egy baldachinos ágy foglalta el a hely nagy részét. Baloldalt egy nagy mahagóni ruhásszekrény mellett, közvetlenül az ablak alatt, egy íróasztal kapott helyet. Jobbra egy fésülködő asztal állt, mellette a falon polcokkal. Bár tetszett a szoba, de mégsem volt olyan otthonos, mint a régi. Kelletlenül lesétáltam a lépcsőn a kevés dobozomért. Nem telt bele negyed órába, hogy kipakoljak, pedig a dobozolás a nap nagy részét igénybe vette. Nem maradt más hátra, mint elővenni a táskámat és a legfontosabb dolgokat beleszórni holnapra. Már majdnem kilenc óra volt így elakartam menni fürdeni azonban az ajtóban összefutottam Jonghyunnal, aki megállított.
- A tied. - Aztán, mintha megszűntem volna létezni, már be is lépett a saját szobájába, és becsapta maga mögött az ajtót.
Egy sóhaj kíséretében beléptem a saját szobámba, és körülnéztem. A lábam belesüppedt a puha, orgona lila szőnyegbe. Szemközt egy baldachinos ágy foglalta el a hely nagy részét. Baloldalt egy nagy mahagóni ruhásszekrény mellett, közvetlenül az ablak alatt, egy íróasztal kapott helyet. Jobbra egy fésülködő asztal állt, mellette a falon polcokkal. Bár tetszett a szoba, de mégsem volt olyan otthonos, mint a régi. Kelletlenül lesétáltam a lépcsőn a kevés dobozomért. Nem telt bele negyed órába, hogy kipakoljak, pedig a dobozolás a nap nagy részét igénybe vette. Nem maradt más hátra, mint elővenni a táskámat és a legfontosabb dolgokat beleszórni holnapra. Már majdnem kilenc óra volt így elakartam menni fürdeni azonban az ajtóban összefutottam Jonghyunnal, aki megállított.
- Mimi! -szólított meg.
- Igen?
- Figyi! Én nem akarok bunkó lenni, de megtennéd, hogy a suliba inkább meg se ismersz!? Szuper lenne, ha nem mondanád el senkinek, hogy velünk élsz.
- Oké - életemben először jött ki egércincogás a döbbenettől.
- Kösz - ezzel be is ment a szobájába, de visszafordulva még hozzá tette - Jah, és szólj, hogyha szabad lesz a fürdő.
Ledöbbenve csuktam be magam után a fürdőszoba ajtaját. Egy darabig a tükör előtt álltam és csak bambultam. Mire észbe kaptam percek teltek el, úgyhogy gyorsan lefürödtem. Mielőtt bementem volna a szobámba szóltam Jonghyunnak, hogy rajta a sor. Utána be is iszkoltam a szobámba. A tükör előtt ülve fésülgettem a hajam, miközben a nap eseményein gondolkoztam. Be kellett látnom, hogy az elmúlt félóra volt a legnehezebb. Az ágyban már nem tudtam tovább gondolkodni, mert körülölelt a sötétség, és hamar magával ragadott az álom.
